Énekkar

GÁRDONYI KÓRUS

 

„A kóruséneklés olyan örömforrás, amely közösséget hoz létre azok között, akik „ketten v. hárman összejönnek” (vö. Mt 18,20) ésösszedalolnak” (Kodály).
A zene, így az éneklés célja is belső világunk jobb megismerése, kiteljesítése. Mi történik akkor, ha ezt sokan próbáljuk elérni?
Köztudott, hogy a kóruséneklés együttműködésre, elfogadásra nevel, az énkép és az önismeret pozitív irányú változását eredményezi. Oldja a szorongást, fokozza a kreativitást, javítja közérzetünket, alakítja viselkedésünket, lelki egyensúlyt biztosít.
A kórusban mindenki egyenrangú, mindenki ugyanolyan fontos, kiegészítjük egymást, felelősséget vállalunk egymásért.
Gyermekkorom óta énekelek kórusban, voltam gyermekkarban, leánykarban, női- majd vegyeskarban is. A fentebb felsorolt hatások közül biztosan állíthatom, mindegyik igaz. Egy-egy nehéz nap után felüdülés volt olyan helyen, olyan csapatban lenni, ahol közösen próbálunk valami szépet létrehozni. Mindegy, melyik oldalon áll az illető – akár tag, akár vezető -, ahogy a Dalfutár c. műsor szlogenje is szól: „Alkotni jó.”
Kívánom, hogy minél többen éljük át ezt az élményt. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne valahova tartozni, barátokat szerezni, jól érezni magát, nevetni, akiben egy pici szereplési vágy is van, vagy épp bizonytalan, ezért társakra szeretne támaszkodni.
Gyere hozzánk, ha az alábbiak közül bármelyik is igaz Rád:

- szeretsz énekelni
- kezdő, újrakezdő, tapasztalt, új vagy régi tag vagy
- nyitott vagy a korábban tanult dalokon kívül újakat is megismerni
- az alábbi próbák valamelyikén részt tudsz venni: hétfő, kedd vagy csütörtök 14:00-15:30

A többit bízd rám, abban segítek!
Bármilyen kérdés esetén szívesen állok rendelkezésedre, keress bátran!
Nagy-nagy szeretettel várlak!
Béres Mónika tanárnő